QL.túra

Kulturális smörgåsbord Esterházytól Wass Albertig, a gumicsizmától az iPad-ig, a Teletabiktól Sexpírig, a makrofágtól a mikrokontrollerig, miazmás...

Címkék

2000 (20) 2001 (6) 2002 (16) 2003 (164) 2004 (61) 2005 (40) 2006 (31) 2007 (28) 2008 (33) 2009 (175) 2010 (188) 2011 (201) 2012 (86) 2013 (40) 2014 (36) 2015 (26) 2016 (10) adáshiba (91) android (1) animáció (93) cygwin (3) film (410) gezarol (13) hájtek (159) hangoskönyv (32) ipad (17) klip (12) könyv (191) linux (29) színház (169) vers (17) windows (37) zene (111) Címkefelhő

+jegyzések

Most ...

... múlok .osan

bmi_tiny.png


... hallgatom
Szabó Magda: Régimódi történet
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSqTmZEqlCRFgojyt52Q2n_qiMTyVlt-zJu-DpbNKVY6OQbBh4u


... olvasom
Alexander Steele (szerk.): Kezdő írók kézikönyve


... (Kik ezek? Kik ezek az embek? Kik ezek?)
profile for TrueY on Stack Exchange, a network of free, community-driven Q&A sites
free counters

[Adáshiba] Vége

2010.10.26. 12:00 | TrueY | Szólj hozzá!

Címkék: 2000 adáshiba gezarol

Vége

 

Meghalunk. A fehér köpenyes ápolónő széles mosollyal száján ránk szorítja a fekete maszkot és az altatógáz átjárja tüdőnket. A sebész csillogó szikével kezében fölénk hajol és biztatón azt súgja, hogy minden rendben fog menni és megkér, hogy hangosan számoljunk: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, ...

Meghalunk. Zuhanás közben aprólékosan feltérképezzük az alattunk elterülő tájat és egyre idegesebben rángatjuk ejtőernyőnk kioldózsinórját. Visszaemlékezünk a reggelire elfogyasztott gombás tojásra és eszünkbe jut a délutánra megbeszélt randevú, amelyről valószínűleg késni fogunk.

Meghalunk. Remegő kézzel szívjuk fel az alig használt fecskendővel a nemrég vásárolt kábítószert. Felkarunkat egy koszos ronggyal elkötjük és a vénánkat átdöfve beleürítjük az aranysárga folyadékot. A rongy meglazítása után a nyugalom szétárad az agyunkban és lebegni kezdünk.

Meghalunk. Egy ideig még finom remegések futnak át izmainkon, szívünk dobban még egypárat, majd lehunyjuk fáradt szemeinket és elszenderedünk.

Meghalunk. A szappantartóba borítjuk az altatót tartalmazó gyógyszeres fiola tartalmát. Belemarkolunk és mély elszánással a szánkba tömködjük. Miután az egészet visszaöklendeztük, megeresztjük a hidegvíz csapot és nagyokat kortyolva most már egyenként nyeljük le a tablettákat.

Meghalunk. A hideg szél szinte letépi rólunk a pehelykabátot. Az arcunkba vágódó hópelyhek tízezrével hasogatják fel arcbőrünket. Karunkat magunk előtt összefonva araszolunk tovább, elfelejtve hová is tartunk. Nem szabad megállni! - hajtogatjuk. Elcsigázott testünket már alig vonszoljuk. Minden a fehér ködbe vész. Nincsenek körvonalak, nincsenek hangok. Kimerülten térdre esünk. „Csak egy pillanatra fújom ki magam...” - mondogatjuk.

Meghalunk. A ellenséges katona üvöltve ugrik be a lövészárokba és felénk bök a puskájával. Kitépi hasüregünkből a kireszelt élű szuronyt és mi rácsodálkozunk kiomló beleinkre. Puszta kezünkkel próbáljuk meg az előbukkanó darabokat helyükre gyömöszölni.

Meghalunk. Egyre több gázt adva tovább fokozzuk a tempót. Biztos kézzel irányítjuk a velünk eggyé vált motort. Mélyen bedőlünk a kanyarokban és élvezzük, ahogyan a kerekek úthoz tapadnak. A semmiből tűnik elő a kamion. Reflektorai egy pillanatra elvakítanak és tágra nyílt szemekkel, megbabonázva robogunk a két fénynyaláb közé.

Meghalunk. Testőreink gyűrűjében, vigyorogva az éljenző tömegbe fúrjunk magunkat. Ujjainkkal a győzelem jelét formálva érezzük a határtalan népszerűségünket. Körbehordozzuk tekintetünket a körülöttünk hömpölygő tömegen. Nevető, felszabadult arcok tengere ölel körül minket. Valaki elénk lép és nem értjük, hogy ő miért nem boldog.

Meghalunk. Íróasztalunk legalsó fiókjának mélyéről előhalásszuk gyöngyház markolatú, forgótáras pisztolyunkat. Egy szürke kartondobozkából az barna asztallapra borítjuk az ezüstösen csillogó végű golyókat. Hosszas mérlegelés után kiválasztunk egyet és a tárba csúsztatjuk. A megtöltött fegyvert bámuljuk egy darabig, majd egy határozott mozdulattal felhúzzuk a kakast és a halántékunkhoz illesztjük a csövet. A fémes hideg érintése nyomán egy lehelet finom borzongás fut végig a gerincünk mentén.

Meghalunk. Gyilkosunk mélyen belénk mártja hosszú pengéjű rugós bicskáját és alaposan megforgatja. Ballonkabátunk belső zsebéből kiemeli pénztárcánkat, miközben mi azt próbáljuk megérteni, hogy mit is csinál. Hátunkkal a fehér műmárvány falnak támaszkodva lassan lecsúszunk földre.

Meghalunk. A lámpa zöldre vált. A biztonság kedvéért meg egyszer alaposan körülnézünk, hogy nem jön-e még egy autó, majd megnyugodva lelépünk a járdáról és elindulunk a zebrán. A fékcsikorgás zaja csak távolról jut el tudatunkig.

Meghalunk. Összeroncsolt testünkből elfolyik gőzölgő, vörös vérünk. Fehér csontjaink átszakítják vékony bőrünket. Hörgünk és görcsbe rándult kezünkkel a földet kaparjuk. Lassan megüvegesedik szemünk.

Meghalunk. A visszaszámlálást vezérlő számítógép az utolsó ellenőrzéseket végzi az űrhajó biztonsági rendszerén. A beépített műszerek tömkelege őrködik a felszállás teljes zavartalansága felett. A visszaszámlálás megkezdődik: nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy, ... 

Buda, 1992. november 15.


Hol van még a Challenger katasztrófa? Haláltánc ballada, csak sokkal kevesebb tálentummal. Ennek ellenére egészen jó lett. Szerintem.

Ne legyen végünk minden nap!

A bejegyzés trackback címe:

https://qltura.blog.hu/api/trackback/id/tr712022049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása