Én

Megpróbálok bebábozódni. Már régóta készülök erre. Keserű, nyálkás bensőm köré kemény, tüskés héjat fogok növeszteni. Összegömbölyödöm, hogy minél kisebb felületen érintkezzem a külvilággal. Rút, szőrös lárvaéletem végéhez közeledik. Én is olyan szép tarka pillangó leszek, mint azok ott fent a fény körül. Meredten bámulom őket. Reggeltől estig csak a nektárt szopogatják és dicsekszenek míves szárnyaikkal. Este meg táncolni kezdenek a fény körül.

Néha egy-egy túl közel repül a fényhez és elég a szárnya. Olyankor előkúszom a homályból, izmos állkapcsommal megragadom a vergődő testet és odébb vonszolom, el a nyüzsgéstől. Szívókámmal átdöföm a gyenge külső burkolatot és kiszippantom a finom testnedveket.

Majd én megmutatom ezeknek. Én leszek a legnagyobb és a legszebb. Mindenkit el fogok kápráztatni ragyogásommal és mindenki félni fogja rettentő erőmet. Nagyon várom már azt az időt, amikor megmutathatom a világnak igazi valómat. Nem leszek többé ocsmány pondró.

Majd ha bebábozódom! Ha bebábozódom...

Budapest, 1991 március 19.

Gondolkodnék, tehát lennék. A kialakulatlan fiatalság komor gondolatokkal és világmegváltással terhes korszaka. Úgy gondolhatnók, hogy majd mi is sikeresek lehetünk, de hát nem biztos, hogy sikerre vagyunk születve. A bebábozódáshoz nagyon fontos, hogy birtokoljuk a bebábozódás képességét. De hát ki mondja meg előre, hogy ez megvan-e bennünk (l. még Egy bogár élete). Nem mind aluménium, ami fénylik.

Reménykedjünk egy jobb világban minden nap!