Az elhízásról azt mondják civilizációs betegség. Zabálunk, miközben nem mozgunk. Ez persze rám is igaz. Az elv persze pofon egyszerű, több kalóriát kell elégetni mint, amennyit beviszünk a szervezetbe. Csak hát ez nem annyira könnyű mert, ahogyan Wilde Oszkár oly szépen mondotta volt:
"Mindennek ellent tudok állni! Csak a kísértésnek nem!"
Szóval mai témánk a fogyókúra. De nem az akciós "fogyjon le 2 hét alatt 50 kilót" fajta, hanem a "fogyjunk havi 1 kilót, azt viszont sok hónapokon keresztül".
Először is a legfontosabb a fizikai aktivitás. Nagy előnye, hogy a zsír helyett a nagyobb sűrűségű izmot növeli. Így úgy tudunk slankulni, hogy nem is veszítünk súlyt (de még inkább tömeget). A többi, jól ismert élettani előnyről most nem is ejtenék több szót. Illetve mégis. Pont most olvastam az indexen egy cikket, ami szerint már féléves rendszeres testmozgás is átkapcsolja bizonyos gének működését. Sajnos a fizikai aktivitást nincs módomban jelentősen emelni. Heti 1 alkalom úszást nem tekinthetem komoly sportnak. Marad tehát a jól ismert tápanyag csökkentős megoldás.
Furcsa, hogy nem triviális, de a fogyókúra legfontosabb elve, hogy nem szabad meghízni. A zsírsejtek osztódása és a szükséges infrastruktúra kiépítés (pl. erek) meglehetősen sok energiát fogyasztanak (bocs az orvosbiológiai slendriánságért), így az első meghízás szépen, fokozatosan megy végbe (itt persze nem valami betegség indukálta súlygyarapodásról beszélek, hanem a felesleges zabálás okoztáról). Viszont a fogyókúrával a zsírsejtek nem követnek el harakirit (pontosabban szeppukut, még pontosabban apoptózist), csak karcsúsodnak. Így a második menetben a nagy nehezen leadott felesleg már sokkal gyorsabb ugrik vissza, hiszen nem kell újra legyártani a sejteket. Ez ellen csak meglehetősen durva megoldás létezik, a zsírlesívás.
"A legveszélyesebb szó a fogyókúrában [...] a holnaptól" /Dombovári István/
A nem túl ambiciózus 1 kg/hónap fogyási rátát céloztam meg. Így röpke 2 év alatt elérhetem a megcélzott 25-ös BMI értéket a mostani 30 körülről. Persze 1 kg-ot nagyon könnyű leadni akár pár óra alatt is. Ezt teszik a sportolók. Ezért én 30 napos mozgó átlagot számolok. Így kisebbeket lehet trükközni és van idő egy-egy családi vacsi hatását kompenzálni. Nem nagyon ajánlatos a gyors fogyás, ugyanis ha az önsanyargatás miatt kiürülnek a tápanyag raktárak, akkor szépen lehet izomból is fogyni, ami a tunya életmód mellett erősen ellenjavallt.
Mivel mérnök-féle ember lennék nálam fontos a mérés és visszacsatolás. Minden reggel megszabadulván a salakanyagoktól, gyorsan mérlegelek és felírom. Oszt vagy csúnyákat gondolok magamban magamról, vagy elégedetten hümmögök. A felírt eredményeket pedig okos(nak tűnő) grafikonokban ábrázolom. Fel lehetne turbózni a dolgot valami pénzügyi elemző szoftverrel (halálkereszt, meg "támaszt talál a 200 dolláros szinten". Ilyenek.). Így a tudományosság látszatát kelteném. No, ehhez keresek valami ilyet tudó kódot.
Nálam nem nagyon vannak szabályok. A lényeg, hogy apránként addig csökkentem a kajabevitelt, amíg nem kezdek fogyni. Igyekszem nem addig enni, amíg fér belém, hanem addig, amíg már nem vagyok éhes. Az is segít, ha későn már nem (nagyon) eszem. Nálam ez a határ 18 óra lett, de ezt sem kezelem nagyon rigorózusan. Van pár trükk, amit használok magam ellen. Ilyen a korai fogmosás. Vacsi után rögtön fogat mosok, amivel jelentősen csökkentem a nasi lehetőségét.
Ezzel a technikával egyszer már ledobtam 18 kilót másfél év alatt. Ekkor bekrepált a mérleg és lusta voltam újat venni. Kb. 3-4 év alatt jött vissza, amit én elég jó eredménynek tartok. Mivel kaptam egy mérleget, ezért kezdődhet a második menet.
Időről-időre visszatérek és megosztom a helyzet értékelését. Az első folytatás >itt< olvasható!
Slankadjunk miden nap!
+jegyzések