Egy szép tavaszi nap...
Zénó II, az „Új Barázdát Szánt az Eke” MgTsz. futballcsapatának világhírű csodacsatára már nagyon várta a tavaszt. Hunyorogva belepislogott a napba és élvezte a még bátortalan napsütés kellemesen melengető sugarait. Egy darabig elmerengve ácsorgott, majd kocogni kezdett, hogy megmozgassa elgémberedett lábait. Hirtelen valami nyugtalanító hiányérzet tört rá. Óvatosan körülkémlelt, majd megnyugodva vette észre, hogy semmi baj csak társai lemaradtak egy kicsit, de amíg ő a tavasszal volt elfoglalva a többiek is felzárkóztak a támadáshoz. Sietve elfelejtette hát a tavaszt és egy gyors jobbsasszéval lefordult az őt őrző hátvédről, majd a beívelődő labdát megcélozta és az ellenfél játékosainál egy fejjel magasabbra ugorva hatalmas gólt fejelt a kicsit rosszul kimozduló kapus mellett a rövid sarokba.
Zénó II, az „Új Barázdát Szánt az Eke” MgTsz. futballcsapatának világhírű csodacsatára örömében csinált egy hátraszaltót és a szurkolók őrjöngő éljenzése közepette tiszteletkört futott a pályát körülölelő vörös salakon.
A berepülő üveget senki sem láthatta. Talán egy részeg szurkoló dobta be a tele üveg Kunfehértói Rizlinget a pályára. A tettes kilétét a hosszasan elhúzódó rendőri nyomozás sem tudta felderíteni, így az ügyet az irattárba küldték porosodni. Az üveg pontosan fejbe találta Zénó II-t, az „Új Barázdát Szánt az Eke” MgTsz. futballcsapatának világhírű csodacsatárát és az erős ütéstől betört a koponyája. Csontszilánkok százai fúródtak az agyvelejébe. Egy pillanat alatt összecsuklott és meghalt. A szurkolók elhallgattak és a hirtelen beállt csöndben egy távoli tűzoltóautó szirénája hallatszott, amelyet egy bútorraktár tűzhöz hívtak ki. A gyorsan odaérkező sportorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. E tragédia után a bíró lefújta a mérkőzést és a szurkolók némán kullogtak ki a lelátókról. Néhányan lehorgasztott fejjel, sírva gyászolták Zénó II-t, az „Új Barázdát Szánt az Eke” MgTsz. futballcsapatának világhírű csodacsatárát. Percek múlva már csak az üres lelátók emlékeztettek egy nagy ember végső agóniájára, egy világnagyság utolsó góljára, egy csoda elmúlására.
Egy órával ezen események után ébredt fel egy öreg alkoholista, akit a környék lakói csak Hátasztánnak hívtak. Gyomrát jeges kéz markolászta, torka kiszáradt, feje zúgott. Tudta, ha nem jut gyorsan egy kis nyakolajhoz, akkor jönnek a kis rózsaszínű egerek, amiket kifejezetten útált. Megsimította borostás állát és akcióba lendült. Végigcsoszogott a padsorok mentén megemelgetve az elhagyott sörös, boros és pálinkásüvegeket, hátha rákacsint a szerencse. Nem kacsintott. A jeges kéz egyre jobban facsarta gyomrát és mintha az előtte levő pad alatt egy rút egér futott volna be. Az viszont biztos, hogy rózsaszínű volt.
-„Brrrr...” - hörögte Hátasztán és továbbvonszolta összeaszott testét.
Már a legalsó padsorban járt, amikor megpillantott egy megbontatlan üveg Kunfehértói Rizlinget, amely a nézőteret a futballpályától elválasztó kerítés tövében hevert. Szinte szétfeszítette a vasrácsot, olyan hevesen markolászott az üveg után. A hosszas küzdelem végül is meghozta gyümölcsét és magához ölelhette a várva várt piát. Mivel dugóhúzója nem volt, a betonon törte le az üveg nyakát és jót húzott az olcsó borból. A törött üveg szétszabdalta a fogatlan, sorvadt ínyét. Miközben szájából ömlött a vér Hátasztán kéjesen sóhajtott fel:
- „Micsoda egy szép tavaszi nap...”
Budapest, 1991. február 25.
Számomra leginkább kedves írásom. Kicsit Örkényes, kicsit csavarmányos, kicsit mélabús, kicsit morbid. A történetből a második mondat volt meg először, illetve csak az érzés. Akkor még nem is sejtettem, hogy hová is tart majd a történet és esetleg békaemberekkel fogok találkozni, mint Pelikán elvt.
Legyünk egy kicsit minden nap!
színes, magyar vígjáték, 95 perc, 2005
fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 71 perc, 1937
DGM, 1996
+jegyzések