QL.túra miazmás

Európa Könyvkiadó, 1960
antikvarium.hu

Valahonnan hallottam erről a szerzőpárosról, de már nem tudom, hogy honnan. Végül is antikváriumban vettem meg a könyveiket. A két könyv 1928-ban és 1933-ban íródott. Úgy látszik, akkoriban még enyhébb szelek fújtak és lehetett kritizálni, a kritizálni valókat. Az első könyvet többször is kiadták magyarul (pl. 2003-ban is!). A második könyvből 1974-ben film is készült kis hazánkban, melynek frappánsan az Aranyborjú a címe és a főszerepet (magyarosítva Bender Oszkár) Darvas Iván alakítja, de a magyar színészi gárda színe-java feltűnik. A Tizenkét szék alapján Mel Brooks is készített filmet 1970-ben!

Az első könyvben 1927-et írunk. 10 éves a nagy novemberi októberi szoci'lista forradalom (akkoriban arrafelé az október 25-ike november 7-ére esett). A Szovjetúnió egyik része nagyon szegény és a másik része is. De van, aki szeretné visszaszerezni a régi életét.

Ebben az átmeneti időben és N. kisvároskában él Ippolit Matvejevics (itt gondolhatunk a mi Hyppolitunkra), aki valaha jobb időket látott. De most már nem. Az egész egy halott feleséggel, és egy elmúlásban levő élő anyóssal van nehezítve. A halálos ágyán az anyós főhősünkre bízza a nagy titkot azaz, hogy a családi aranyakat az egyik székbe rejtette el. Csakhogy a székeket már régen elrekvirálták. Uzsgyi hát, felkerekedik hősünk, hogy a több százezer rúbel értékű fuxot visszaszerezze.

Itt jön a képbe a gyóntató pap, aki szintén megtudja a nagy titkot, no meg a valódi főhős, Osztap Bender, a velíkij organyizátor, aki minden helyzetben feltalálja magát.

A szerzők kiválóan írják le a borzasztó állapotokat, amik a húszas évek végén uralkodtak arrafelé. Lepukkant kisvárosok, lakástalanság, hiány. Mégis humorosan közelíti meg az egészet, de az írók nagyon dagályosan írnak. Minden kis részletet barokkos precizitással tárnak fel. A leglényegtelenebb szereplőket is egészen közeli felvételeken mutatnak meg. A vonat nemcsak megérkezik Moszkvába, de egyből Moszkva összes pályaudvaráról átfogó képet kapunk. A fejezeteket a fő történeti sodortól hihetetlen távolságban indítják és szinte soha sem lehet tudni, hogy végre mikor is lépnek színre végre főszereplőink.

Van pár rövidítés, amit a mai olvasónak biztos, hogy le kell fordítani (pl. NEP, GPU, ami nem a manapság használt Graphical Process Unit rövidítése. Az NKVD közelebb áll hozzá.).

Osztap Bender igazi Rejtői figura, csak Rejtő sokkal érdekesebben szövi a történet szövetét. Leginkább Fülig Jimmyhez hasonlíthatnám, csak nála lényegesen műveltebb. És ott van Ippolit Matvejevics, aki viszont nem egy Piszkos Fred. További práhuzam, hogy végig koncessziósokról beszél. Hasonlóan Piszkos Fred és Fülig Jimmy részvénytársaságához.

Érdekes módon csak a történet legvégén derül ki, hogy ki is a gyilkos, holott erről nincs is szó. De azután mégis. A gyémántok végül megkerülnek, de mégsem. Csak tudnám, hogy mi az az irrigátor, amin a szaxofon mellett játszanak a zenekarban...

És itt jön a második könyv. Ebben már egyértelműen Osztap Bender a főhős, aki nem megmagyarázott módon feltámadott, mint egy főnix madár. Hozzá csapódik még 2 másik csaló, no és egy Vanek úr szerű sofőr a zöld csotrogányával. Itt a történet átalakul egy ródmúvivá (már, ha egy könyvre lehet ilyet mondani). Itt Osztap Bender már emeltet a tétet és 150 000 rúbel helyett fél millióra lő, majd tovább emeli a tétet egy millióra, amiért Mongóliába is elmegy. Végül is megszerzi, majd mégsem, majd mégis és legvégül mégsem.

Kiderül, hogy egymillió rúbelt nem lehet elkölteni csak úgy a szovjet hatalom alatt. Végül is szomorú véget ér a könyv. És megtudjuk, hogy a NEP korszakban az elvtárs helyett divatba jött a polgártárs. De azután egy kicsit kiment a divatból. Valahogy. Közben tanulmányozhatjuk a társbérlet szépségeit.

Tanulságos, de szerintem inkább olvassunk Rejtőt miden nap!