QL.túra miazmás

(Der Blaue Engel)
fekete-fehér, magyarul beszélő, német filmdráma, 89 perc, 1930
Port.hu, IMDb: 7,9 (szép eredmény, de én többet adnék)
DunaTV, 2010. 12. 09. 22:35

Nagy-nagy kedvencem Marlene Dietrich debut filmje. Ezzel lett köztudott (jó-jó, tudom, közismert). Erősen fekete-fehérben, zúgva és feliratosan. Bár a celluloid megidősbödött a film nagyon jó! Dietrich még versenysúlya fölött.

Köztiszteletben álló, korosodó gimnáziumi nyelvtanárnak (Professor Rath) eljön a tavasz. És a nyarat és őszöt (Bereményi után) átugorva (l. Gyalog Galopp) egyből a zord tél is. Németországban, a két világháború között. Szabadosság, dekadencia, kabaré (l. még Cabaret).

A Kék Angyal egy kocsma, ahová a zord tanár tanítványai eljárogatnak Lola Lolán, az új angol import üdvöskén legeltetni kamaszodó, hormontól duzzadó (guvadó) szemüket. A diákoktól elkobzott pikáns képeslapok nyomán indul nyomozni és utoléri a végzet. Amit később sem tud elhagyni. Bukása bár nem elkerülhetetlen, de totális és nagyon szomorú. Nem szép végzet bohócként meghalni.

Lola előre el is danolja, hogy mi lesz a történet vége, de a molylepke nem tehet mást, belerepül a gyertya lángjába... Pedig csak keveset kellene tennie, hogy újra visszaélje magát régi életébe. De már nem tudja újra kezdeni. Pedig talán még Lolának is imponál egy percre, ahogyan a tanár felnéz rá, rajong érte (és nem csak egy ócska lotyónak nézi). De csak amíg össze nem házasodnak. Azután jönnek a munkás hétköznapok. Azaz, hogy nem jönnek, mert a professzort kirúgják az állásából. És a lejtőn nincs megállás. Gyorsan hozzázüllik a társasághoz. És elveszti minden tartását, lelkileg tönkremegy. Beáll bohócnak. Szomorú bohócnak. És ezt a megaláztatást is lehet fokozni, amibe bele lehet pusztulni. Vagy beleőrülni. Vagy mindkettő. Még ha nem is feltétlen ebben a sorrendben.

Nagyon ajánlom megnézésre!

A nagy sláger: Ich bin die fesche Lola. Érdekes, hogy ez így nem hangzik el benne. Kicsit másképpen igen.

Álljunk meg a lejtőn minden nap!