Egri Gárdonyi Géza Színház előadása, 2010
port.hu
m2, 2010. 12. 18. 21:50
TeCső
Nagyon érdekes, jó és humordús előadás, amelyben minden a mobil körül forog. Mindenkinek van mobilja. Akinek nincs, az kihullik a társadalom szövetén keresztül és kasul. Már a bevezető képsorok is mobillal vannak felvéve.
Az előadás sok, rövid darabocskából áll össze. Van amelyikhez később visszatérnek, mintegy ismét felvéve a történet szálát. És van amelyik árván marad.
A színpad kezdő képe egy kórházi váró. Valaki telefont próbál lopni, a másik egy hülye SMS miatt magyarázkodik. Mobilon. A behozott súlyos pociens mellény zsebében egy mobil robbant fel. Mindenki telefonál és egyszerre. Idős nő, nem tudja kezelni. Másik kettő a váró két oldaláról telefonál egymásnak. Már nem is beszélnek egymással.
Nagyon fontos, hogy a váró rengeteg játékra ad lehetőséget. Két telefonálás között, vagy közben. Nagyon jó dialógok, bemondások vannak benne. Az is érdekes, ha az egyik páciens a másik telefonálásába fűzi bele a szövegét.
Az első szín, vagy izé végén egyszer csak spontán a cappella törnek ki. Meglehetős zenés betét. Sajnos kicsit rövid.
Ez után sok rövid történetecske jön.
- Egymás utáni hívásláncban hogyan torzul az infó.Az elején még életunt fickó a végén már kómában van.
- Beszorulnak hárman a liftbe. Fiatal srác, főnöke és az amerikai főnöke. Majd kiderül, hogy mégsem. Mindenki kirúgott mindenkit pár pillanatra. Körbefüggés. A végén mégis mindenki segít mindenkinek, mert van ott egy beteg gyerek.
- Betelefonozós TVs játékok paródiája.
- Mobil átjátszóadó telepítése. Lakógyűlés. Sok hülye.
- BlueTooth fülhallgató félreértés a kávézóban. Nem világos, hogy ki kihez beszél. Jó poén.
- Férj-feleség duó. Egy félrement SMS rövid története.
- Telefonon zene hallgatás. Áthallásokkal.
- Egy SMS szakítás története. Két szemszögből. Ez visszatérő motív.
- Telefonszex a váróban. Ez nagyon jó!
- Csakranyitogatás mobillal. Hogyan verjük át hiszékeny mobilos társainkat. (ez kevésbé tetszett)
Kár, hogy az idős szerepet is fiatalok játsszák. Nincs idős színész a színházban?
Nagyon jó az előadás! Megnézném élőben, de úgy látom, hogy nincs a repertoáron már.
Legyünk mobilizálhatóak minden nap!
+jegyzések