1984, hu.wikipedia.org, discogs.com
Filmzene. Én sajnos a filmet nem láttam, de érdekelne. port.hu.
Inkább egy kollázs, amit a zenére vágtak. Ötletek egymásra lapátolva. Soknak semmi köze nincs a zenéhez. Kicsit kaotikusan rendezték úgy, hogy képzőművészként már voltak filmes kísérleteik, de fogalmuk sem volt egy forgatásról. Az összes keretet átlépték. Ekkor a Kutya éji dala rendezőjétől kaptak egy kis pénzt a befejezéshez.
Ez már stúdióban felvett anyag. Szerintem kevésbé erős is lett, mint az első lemezük. De ezt ők is elmondták, hogy az első lemez azért lett koncertfelvétel (stúdióban utána javítva), mert egy stúdióban elveszik a spontenaitás. Ezen a lemezen sokkal több a szűr-reál. A szavak egymás után dobálva. Van valami ének, de inkább alámondva a szöveg, ami összefüggéstelen. Ebből néha mégis érdekes képek alakulnak ki.
A tecsős linkek, ahol megvan a filmből vannak. Ezek nem egészen azonosak a lemezen elhangzó számokkal.
- Elég (0:31)
"ELÉG!
Ezt játszuk, ezt lehet. Szabad a mennyben, ős állat, ős állat tetszel nekem! Minden reggel..." - Amikor pedig kígyókkal... (6:50) (tecső)
"Amikor pedig minden. Röviden és darabkák. Kedvelik, egy legyen pedig. Ha rád vall. És össze esett idő. Nagy kanca, belsején keresztül. Átvált. Mert nézni illene. De nem, mert elfelejt csak. Vánnivel [?] csak soha nem semmiben látván. Rengeteg szám. Rengeted szám és felsorolás kedély. De villanó találka selymek gyógyulása. Szieszta, vagy szertartás. Öröm a háttérben. Előbb félénk szálakból testesít. Hogy várni várjon. Óh, egek! Óh, egek! Én megfeledkezek, kicsavart termetem tetemem lesz a visszaértesítés. Nem ösztönéért rohan, hanem menedék helyre tágul. Így csak olyan, mint bárki más. Mert nem akar, mert akaratát akarják s nem szellemét a drágák. Hogyan vagy partizán? Hogyan vagy partizán? Hogyan vagy partizán? HOGYAN VAGY PARTIZÁN?..." - Baad Schandau (2:20) (tecső)
"Olyan a bőröd, mint Baad Schandau-nál a vámőr szemében tükröződő hajnali álmos vízfelszín. Olyan a szemed, mint egy kispárna!" - Milarepaverzió (5:57) (tecső)
"Óh, óh, óh, a millarepaverzió.
Óh, óh, óh, a millarepaverzió.
Epekedő vágyállom por, koromor
Egy napnak született eset beszéd, beszéd, beszéd, beszéd, beszéd, beszéd, beszéd." - Jégkrémbalett (2:55) (tecső)
"Jégkrémbalett, Jégkrémbalett, Jégkrémbalett és etikett." - Használt dal (2:10) (tecső)
"Esti Hírlap! Megjelent az Esti Hírlap! Szenzáció! Ki ölte meg Napóleont? Arzén volt a tapétában. És a jó puha ágyban..." - Női agyvelő (3:04) (tecső)
"Mi a rossz abban, ha telefon vagyok és várom, hogy egyszer majd vonalat kapok?
Olyan tavalyi a hasad. Úgy látszik, hogy nem lettem meg. Olyan tavalyi a hasad. Nem lettem meg. Nem lettem meg..." - Preparababrakabaré (4:51) (tecső)
"- Lépes mézbe süllyedő puha moha. Privát ópium masni, vagy fehérjedús lehelet randevú.
- Ez itt a helyi Nirvána.
- Egyszer mellém feküdt egy tűnődés harapásokkal tetovált kényszerzubbony regény.
- Nini! Mekkora friss malőr!
- S azóta bőröm felszíne negatív tükörradír.
(- Vágjatok egymás szavába!...)" - Fekete krém (2:40)
"És akkor az Andrásnak teljesen lerepült a feje, de nem hallt meg." - Duzzad (1:55) (tecső)
"Swing.
Duzzad! Látod duzzad! Ja.
Mi ez a púp rajtam?
Növekszik. Úgy érzem kicsattan. De én optimista vagyok." - Dojó otthon (3:47)
"Lehet-e gondolni arra, amire nem lehet gondolni soha." - Halihónap (3:02)
"Kik, Kik ezek itten? Kik ezek? Ezek kik ezek az emberek? Ki ezek? Látod? Kik ezek? Hálló! Figyeld! Figyeld meg! Kik ezek az emberek? Nem értem! Nem értem..." - Leköszönés (0:15)
"Hölgyeim és Uraim! Ez volt a bizottság.
...
Hölgyeim és Uraim! Most pedig az infarktus zenekar fog játszani. Hallgassák meg szeretettel!"
És egy szám, ami "valami" miatt nem fért fel a lemezre: A munkadal (tecső). Ilyenek vannak benne:
"A TV be van kapcsolva,
Azt nézi minden rabszolga.
Tipikus mai munkaerő vagyok.
A békásmegyeri rabszolga telepen lakok."
Nem is értem, hogy miért maradt le... A tévében leadott műsor előtt ef Zámbó és feLugossy beszélgettek, hogyan is készült a film. A Jégkrémbalett története.
Az mr1-en van egy sorozat (amit Attilajukkaja kommentelt be), aminek A Metro Klubtól a Szigetig a címe. Most a Műcsarnok-beli kiállítás apropóján (még nov. 13-ig megtekinthető!) most a Bizottság van soron. A zenekar tagjai emlékeznek. Az eddig elhangzott előadások (a cím alatt a Hallgassa meg!-re bökve meghallgathatjuk):
- A szobrok begyalogolnak az agyakba
- A farkas kimordul az erdőből
- Gazember hadat üzen a diszkónak
- A Bizottság leszámol Gazemberrel
- Bombán utazó Bizottság
- „Mit látsz Laca?”
- A Jégkrémbalett „ideggyenge” páncélos lovagja
- „Kossuth-díjat a Bizottságnak, nosza!”
És még több szöveg: artpool.hu
Balettjünk jégkrémet minden nap!
+jegyzések