Pesti Színház
Rendező: Fesztbaum Béla
vigszinhaz.hu
Bevallom, hogy egy kicsit elkényeztetett a Pesti Színház. A sok fiatallal nagyon érdekes előadásokat hoztak létre. Ez persze megemelte az elvárásaimat is. Két nagyon jó darab (Punk rock, Billy világa) után ez a harmadik kicsit gyengébbre sikerült. Molnár Ferenc rövid írásaiból (mondhatni egypercesek) raktak össze egy előadást az idősebb korosztály színészeiből válogatva (Kern András, Lukács Sándor,Tahi Tóth László, Venczel Vera, Halász Judit, Harkányi Endre, Rajhona Ádám és Szegedi Erika). Néha vicces, néha elgondolkodtató. Sok politikai áthallással. Nagyon aktuális!
Vicces, amikor rövid gatyában gyerekeket játszanak. És ez történik a legszívszorítóbb jelenetben is, amikor a gyerekek arról beszélnek, hogy egyikük nemsokára meg fog halni, mert valamilyen betegsége van. Mindenféle meghatódottság nélkül. Ez egészen hátborzongató. Sajnos ehhez hasonló magasságokat, illetve mélységeket nem ér el többet az előadás. Kis ének, kis szöveg. De az egész túl hosszú. Hiába jók a színészek, de nincs íve az előadásnak. Nem jut el sehová az összeállítás. E nélkül viszont meg nem elég szórakoztató.
Annyi minden esetre kiderül az egyik jelenetből, hogy évszázadok óta nem változott a kis magyar mutyi. Én szavazok a te szobrodra, te szavazol az én szobromra. Érdekes, ebben a jelenetben, hogy bábuknak öltöznek a színészek.
Hosszan elemezhetném az egyes jeleneteket, de ahhoz nagyon erősen kellett volna jegyzetelnem. De ezt nem tettem. Az előadás után pedig nagyok kevés maradt meg. Bocs!
Jó, közepes előadás. A Pesti ennél sokkal erősebb előadásokkal szokott kényeztetni.
Guvadjunk, minden nap!
+jegyzések